Önmegismerés vagy önámítás, azaz kis őszi betekintő

Home / Blog / Önmegismerés vagy önámítás, azaz kis őszi betekintő

www.pinterest.com

Már egy ideje érlelgetem ezt a bejegyzést, de az ősz beköszönte szerintem ideális arra, hogy be is fejezzem.

Az ősz számomra mindig a befelé figyelés időszaka. Ilyenkor egyfelől elkezdek készülődni már lélekben az ünnepekre, a nyáron kipörgetett energiáim próbálom visszaszedni, ám a természet és talán a nagyváros is más forrásokat nyújt ehhez.  A testi-lelki megújulás gondolom, nem csak nálam aktuális projekt ez időtájt.  És itt jön az mozzanat, amivel nagyon meg lehet csúszni, akár már a tervezgetés során. Miért fontos ez?

Őszinte vallomás következik:

Nos, magam is olykor (nem is annyira ritkán, mint szükségszerű lenne), akaratlanul, de dacolok azzal az elvvel, amit eredetileg képviselek, lényegében, hogy a saját adottságainkhoz mérten kell haladnunk és fejlesztenünk magunkat. A törekvés elengedhetetlen, a fejlesztés fontos. Ennek ellenére számtalanszor ostorozom magam azzal a tudattal, hogy tulajdonképpen nincs létjogosultságom tanácsot adni, véleményt nyilvánítani, sőt, megjelenni sem, hiszen nem vagyok divatos, se arcra, se alkatra, se korra, (30 felett már amúgy is bújjak el jó alaposan), se világszemléletre…Érzékeny vagyok és sebezhető. És szabálytalan. Olykor a gondolatmenetem, az életutam, arcom is. 

Akkor, mit is akarok bizonyítani???!!!

Szóval, a törekvés elengedhetetlen, a fellegvár építés azonban abszolút irreális és felesleges. Ezzel a kijelentésemmel pedig sűrűn arcon kell csapkodnom magam, mert különben elfelejtem.

www.pinterest.com

Elképesztő és hatalmas csúsztatásokat kapunk nap, mint nap. Munkahelyen, a médiumokon keresztül, de akár beszélgetésekben is. Nem gondolom, hogy a megoldás az online világtól való izoláció vagy a kizárásos önérdek érvényesítés lenne, csupán az a fajta önismeret, amivel magabiztosan, mégis játékosan tudnánk fejlődni, érvényesülni kételyek nélkül.

Bennem is számtalanszor felmerül, hogy csak a megszoksz vagy megszöksz elv működik, mert ha nem ismerjük és nem merjük vállalni a saját adottságainkat, képességeinket, akkor jön a kétségbeesés, az agresszió, a kapkodás és az érzelmek és értékrend teljes felborulása, mindezt a félelem vezérelte megfelelési kényszer miatt, hogy nem vagyok elég (jó)?!

És az eredmény:

www. 9gag.com;  www.pinterest.com/perfectdallas/;  www.naibuzz.com;   www.napitroll.hu;  www.greenr.blog.hu

Nem győzöm elégszer ismételni, a “fogadd el magad” számomra nem a beletörődést, belekényelmesedést jelenti, hanem egy fejlődést azokkal az eszközökkel, amik adottak. Márpedig mindenkinek, de legalábbis legtöbbünknek adottak. Nem fognak mindenkinek tetszeni, nem fogja mindenki kedvelni, de érdemesebb arra és azokra fókuszálni, amik/akik igen. 

Kívánok mindenkinek kellemes őszi betekintést, majd értesítelek Titeket, hogyan haladok. 🙂

www.pinterest.com

 

 

 

 

Szilagyi Dorottya on EmailSzilagyi Dorottya on FacebookSzilagyi Dorottya on InstagramSzilagyi Dorottya on Pinterest
Szilagyi Dorottya
A smink számomra nem pusztán egy foglalkozás. Sokkal inkább egy eszköz a kifejezéshez. A smink egy életérzés, melynek segítségével játékra hívhatjuk kreativitásunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .