Rég jártam erre kedves Olvasó, éppen itt az ideje ezen változtatni. 🙂 Jóformán mindenhonnan (a választási kampányok mellett) az elhúzódó tél és a tavaszvárás folyik. Mivel, a előbbiről nem szeretnék beszélni, inkább a tavasz várás témáját boncolgatnám tovább.
Noha a nyárfa virágzás (az a vattás borzalom, ami ellepi az ember összes testnyílását és beteríti a lakást és amúgy allergén), illetve hasonló teljesen blőd, de kellemetlen dolgok meg tudják nehezíteni a tavaszi zsongásom, de most már elmondhatom, én is nagyon várom. A tavaszt most ugyanis (bááármilyen hihhhetetlen), de a megújulásra fogom kihasználni.
Ugyanis elfáradtam…
A rettentő stresszes, melós, rohanós és idegbajos elmúlt időszakomról már írtam korábban, de sajnos ez még mindig tart. ÉS, láss csodát, rájöttem, hogy ennek csak akkor lesz vége, ha én úgy alakítom, különben minden és mindenki rá tud járni az ember fejére. Mindenféle klassz kis projektek vannak alakulóban, workshopok, fotózások, továbbképzések… Viszont, addig is szeretném már elkezdeni a megújulást.
Ezek kis apróságok, de úgy vélem, ha csak a felét sikerül rutinná alakítani, már jól jártam, magam és környezetem (élőhely, emberek) szempontjából.
Hol is kezdjem?
A pihenés, mint olyan, nem része igazán az életemnek, de ha más nem, apró napi pihenéseket szeretnék beiktatni. Értem ezalatt az esti olvasást, valami olyan aktív időt, ami feltölt, ún. én-időt.
Növényeket és fűszernövényeket szeretnék termeszteni (balkonkertecskémben és kint a telken is). Ehhez tanulnom kell, de imádom a friss fűszereket, zöldségeket. A cserepes virág(ok) nagy rejtély számomra
Lelassulni…Lassan étkezni, semmiben sem kapkodni. És bevenni a lesz@rom tablettát, ha más ezért megszól. (azt hiszem, ez lesz a legnehezebb).
Tanulni, olvasni, tanulni, olvasni (hiányzik és mindig jó).
Odafigyelni az étkezésre és minden héten sütni/főzni valami újat!
A motivációmat leginkább a égető (szó szerint) savproblémám és a csúnyám elmélyülő karikáim a szemem alatt adták a megújulós projekthez.
Ti várjátok a tavaszt? És ha belevágtok teszitek?
Képforrások: www.pinterest.com