Kedves Olvasó!
Akik olvasnak/követnek, tudják, hogy a sminkelés mellett már egy ideje stílustanácsadással is foglalkozom. Sok nővel beszélgettem, köztük barátnőkkel és ügyfelekkel, illetve javarészt ismeretlenekkel, hogy mit gondolnak erről. Mennyire van létjogosultsága, mennyire van értelme, mennyire tartják hasznosnak és milyen realitások és tévhitek övezik ezt az egészet.
Ezen beszélgetések ösztönöztek arra, hogy megírjam a mai szösszenetet arról, hogy mit is jelent valójában a stílustanácsadás és mi rejlik a szuperszínes paletták, kendők és képek mögött.
Hát, kedves Olvasó, kapaszkodj, mert mélyre zuhanunk!
A stílustanácsadást számos tévhit lengi körül, legtöbben
- feleslegesnek tartják (“pontosan tudom, mi a tökéletes számomra, amúgy is mindenki le van sz@arva” elvek, ugye) vagy éppen úri mulatságnak vélik, többek a neten összeolvasott információk (amik lehetnek nagyon jók, illetve rettenetesek is) alapján hoznak értékítéletet vagy próbálják magukat ide-oda besorolni (ez mind szuper, vannak esetek, amiknél bejön, van amiknél nem működik),
- de sokan a teljes identitásukat feladva szentírásnak tekintik az évszaktípusokba sorolást, minden személyre szabás és alakíthatóság kizárásával (“nyár típusként múltkor rám raktak barna szemfestéket, azonnal leszedettem, mert nem a színem”-kérem, a barnák bizonyos árnyalatai a természetes árnyékolásra szolgálnak-igen,ez az, amikor azt hisszük Julia Roberts azon a képen smink nélkül van, hahh’, na persze- ellenben a tavasz/ősz típusok barackos/olivás arcszínét SEM árnyékoljuk terrakottás árnyalattal, mert arról messziről ordít, hogy nem természetes, bronzosítót meg csak napbarnította bőrön használunk, mert azon mutat jól, tök mindegy, milyen típusról van szó. A szolárium meg minden típust besárgít-sminkes közbeékelés, elnézést-).
- Illetve, ami még meglepett, hogy rengetegen kizárólag a vásárlást és annak lehetőségét látják benne. (NEM,NEM,NEM!)
Mielőtt belekezdenék végre, hogy akkor miről is szól a stílustanácsadás, elmesélem az én személyes történetemet.
Akkor már sminkesként is tevékenykedtem, természetesen sokat tanultunk a színekről is nyilván, igaz, mint utólag kiderült, a két dolog nem mindenhol fedi egymást, aztán egyik családtagomtól kaptam karácsonyra egy személyes stílustanácsadást, amit rá egy fél évre, szülinapom tájékán be is váltottam (mondván, azért értek én valamennyit ehhez, biztos lesz ennek haszna?).
Megjelent nálam egy 50-es évei körül járó hölgy, aki csinos volt, de se nem trendi, se nem flancos, se nem cukormázasan kedves. Nagyjából egy egész napot volt nálam, ahol a színkendőzésnél már kaptam mindenféle új infót (nála sajnos az elején lebuktam, hogy az akkori -vörös- hajszínem nem eredeti, hiába vannak szeplőim), a sminkelést és a bőrápolást hamar letudtuk (de ez csak a szakmabeileknél működik 🙂 ), majd jött a vetkőzzek fehérneműre etap (megtudtam, hogy kicsi a melltartóm, nem előnyös a bugyifazonom, rövidek a lábaim, de klassz keskeny a derekam és szépek a térdeim-a mim???-) sőt fényképek is készülnek így rólam, na nem azok a szexi műtermi fotók, hanem a fuxia színű fal előtt, közvetlen a gurulós szék és a cserepes virág mellett (ahhh, igeeeen!). Szórjam ki a két szekrény ruhám, vegyem is fel, aztán a felét tényleg szórjam ki, s amúgy is, a frizurám meg szuper játékos, de 5 évet fiatalít, egyébként is 20-nak nézek ki. Egyszóval, nagyon tetszett Kati cinikus humora, (emberemre leltem), másfelől olyan szinten kaptam én aznap hideget-meleget, hogy sokkolt, de tényleg!
Kellett jó pár nap, hogy befogadjam (a feldolgozás az odébb volt) azt, amit hallottam, hogy tél típus vagyok, noha elsőre nyárnak tűnök, de közben meg én ősz akarok lenni (naná). Hogy a kedvenc (csipkés, szuperszexi) melltartóm kicsi, hogy nem 75 B vagyok, hogy dús és sok, de kislányos a hajam (a HAJAM!!!????) és felejtsem el a “bölcsész” szoknyáimat (fodros, buggyos, bokáig érő). Meg a nadrágot is… Nagyon sok dolog eleinte kudarcként ért és szomorú lettem. Mi az, hogy ennyire eltérek a tökéletesnek kikiáltott nőideáltól, arányoktól, hogy a korom és a stílusom között ennyire nincs összhang, hogy milyen megjelenéssel vagyok komolyan vehető (persze, ELVILEG az embert a kvalitásai alapján ítélik meg…idővel biztos, de elsőre nem feltétlen) és noha nőiesen öltözöm, de mennyire van összhangban a megjelenésem azzal, ahová és ahogy pozicionálni szeretném magam, hogy (akkor , 29 évesen) nő vagy csitri szeretnék-e lenni? Egyébként is, van-e stílusom, el tudom-e fogadni az alapvető anatómiai adottságaimat, kihangsúlyozni, ami előnyös rajtam, amin meg tudok javítani, tehetek-e és akarok-e tenni érte (rendszeres táplálkozás és bőrápolás, gyógytorna és kényelmes cipő (x láb és lúdtalp “kedves barátaim”…), szoknyapara elengedése (nesze neked lovaglócomb), fastfashion és trendiség redukálása, minőségi alapanyagok felkutatása, impulzusvásárlással való felhagyás, kommunikálás a megjelenés által, stb.).
Majd eltelt egy-két hónap és elkezdtem játszadozni azokkal a gondolatokkal, ötletekkel, amiket kaptam, nőideált váltottam, így lett Kate Moss helyett Salma Hayek és egyébként is szépen, lassan megértettem, hogy miről is szólt ez az egész.
Lássuk a medvét!!!!
Mindig is későn érő típus voltam, nagyjából 3 év kellett ahhoz, hogy teljesen megértsem és megtapasztaljam, mit is kaptam én aznap Katitól. Elmondhatom, hogy 1-1 szakmai (sminkes) dolgot leszámítva, mindennel egyetértek és minden működik. De mi is zajlott le ezalatt az x év alatt? Halkan, csendben a háttérben, elkezdődött egyfajta önismeret, önismereti folyamat. Lehet, a kor és a “bölcsülés” is hozzátett metamorfózisomhoz, de szépen lassan összeállt, ki is vagyok én. Hogy jóformán semmi közöm azokhoz a címlapfotós szépségideálokhoz, akiket látni manapság mindenhol, hogy sosem leszek újra 20 éves, hogy szélesebb és nehezebb vagyok, mint szeretném, ez már viszont nem zavar (nem annyira…) 😀 . Ugyanis elkezdtem megszeretni és elfogadni azt, ahogy és amilyen én vagyok. Mindeközben gondosan ügyelve arra, hogy tényleg a maximumot hozzam ki magamból és amin lehet, azon dolgozzak. Rájöttem, hogy a harmonikus megjelenés sokkal megnyugtatóbb és megnyerőbb a környezetem számára is, mint ha nem az és mégis a legtrendibb cucc van rajtam.
Imádom, de önszántamból szabadultam meg az összes Che Guevarás és batikolt felsőmtől, hogy már csak akkor vásárolok, amikor időm és energiám engedi. Inkább legyen maximum 2-3 db olyan minőségi és egyénre szabott bőrápolóm, ami drágább, de meghálálja ha azt használjuk. S ugyanez vonatkozik a sminkekre is (ez utóbbit egy sminkesnek sose higgyétek el, minden más esetben viszont törekedjetek rá, itt a darabszámra gondolok). Tudom, mit jelent a tudatos vásárlás, tudom mennyit tesz egy ápolt haj, cipő és köröm, hogy talán ezek a legfontosabb jegyek a külső megítélés alapján. Tudom, mit érdemes enni, inni és mit nem. Tudom mennyit árt a saját tested kizsigerelése vagy az, ha valaki nem tudja elfogadni a testalkati sajátosságait (sorry, itt nem a fogyásról beszélek!). Tudom, mit jelent a nőiesség (oké, van mint tanulni még, mindig van…), a korodhoz illő és személyiségedhez méltó megjelenés. Illetve azt is, hogy mi az a saját stílus, lelkialkat és ezeket hogyan lehet belepasszintani a hétköznapokba. Tudom mi a különbség a bátorság és az önkényesség között, tudom milyen a kreativitás megélése, amikor játszol és kommunikálsz a külsőd által, amikor megjelenésed sugározza lényed.
Egyszerű, amikor Önmagad vagy!
S ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy ha ez ennyire komplex és működik, meg akarom tanulni, el akarom sajátítani és meg akarom osztani másokkal! Egyszerű???? Dehogy!
Éppen azon gondolkodtam a minap, hogy vajon az emberek azért félnek/nem szeretnének beleugrani egy-egy ilyen tanácsadásba, mert nem tudják, hogy miről van szó vagy pontosan tudják és éppen emiatt nem akarnak szembenézni vele, mert kifogást találni mindig könnyebb és egyszerűbb, mint mélyen és őszintén szembenézni önmagával. Mert bizony, ez nem más, mint egy kőkemény önismereti folyamat és játék. S hogy mi jön azután, ha az ember belevág? Csak annyit mondanék a szó pozitív értelmében:
Boszorkányság! 😉
Képforrások: www.pinterest.com; www.pexels.com